IMG_9426-001

Emberi torzók a TIK-ben

Az SZTE Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kar Gellért Albert Anatómiai Múzeum emberi preparátum-gyűjteményének válogatása a József Attila Tanulmányi és Információs Központba költözött. A tárlókban torzó, alsó és felső végtagok, ér- és idegképletek is megtekinthetők. A centenáriumi kiállítás október 18-ig látogatható.

A kolozsvári magyar tudományegyetem a román hatóságok üldöztetése után 1921. október 9-től Szegeden folytatta munkáját. Olyan kiváló professzorok támogatták az egyetem Szegedre költözését, mint Davida Leo, aki létrehozta a Leíró- és Tájbonctani Intézetet, benne a későbbi Anatómiai Múzeum alapjait és elindította az orvosképzés alapjául szolgáló anatómia oktatást. Apáthy István professzor, aki a 19. század végén kibontakozó idegtudomány világhírű képviselője volt és nevéhez az Állattani Tanszék felállítása kapcsolódik. Gellért Albert professzor, aki orvostanhallgatóként érkezett Erdélyből Szegedre és 1934-től már az Anatómiai Intézetet vezette. Látta, mekkora szükség van az oktatásban az úgynevezett anatómiai múzeumokra és Davida Leo munkásságán elindulva, egy újonnan kifejlesztett impregnációs technika segítségével hatalmas mértékben kibővítette a ma már Európa-szerte ismert, híres szegedi Anatómiai Múzeumot, ami a nevét viseli.


Anatomia_kiallitas_20210929_BA
Képgaléria a kiállításmegnyitóról.

 

A Gellért Albert Anatómiai Múzeum gyűjteménye rendkívül részletgazdag, precíz kidolgozottsággal preparált emberi torzókat, szerveket, alsó- és felső végtagokat, zsigereket, szöveteket, ér- és idegképleteket mutat be.


IMG_9404

 

A tárlatot Prof. Dr. Zakar Péter, a Szegedi Tudományegyetem nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettese nyitotta meg, aki elmondta: a kolozsvári professzorok életútján keresztül mutatja be a kiállítás, hogy milyen viszontagságokkal néztek szembe a szegedi egyetemalapítás során.

 

Prof. Dr. Széll Márta, az SZTE stratégiai rektorhelyettese, a Dr. Gellért Albert Emlékalapítvány elnöke ismertette, hogy az alapítvány támogatásával kaphatott új, modern tárlókat a kiállítás, amely hidat képez a múlt, a jelen és a jövő között. Tárgyi emléket biztosít a múltról, az új módszerek kifejlesztésével pedig a jövőbe mutat.

 

Prof. Dr. Nógrádi Antal, a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kar Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet vezetője köszönetet mondott Vajda Tamásnak, az SZTE Levéltár vezetőjének és az Intézet munkatársainak azért, hogy a tárlat a TIK-ben megvalósulhatott.


IMG_9437

 

A kiállítás megtekinthető 2021. október 18-ig az SZTE JATIK nyitva tartási idejében.

 

A kiállításról korábban írtuk:

https://u-szeged.hu/sztehirek/2021-januar/megujult-szte-aok


Fotó és szöveg: Bobkó Anna


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


Juhasz_Zsolt_kiemeltJuhász Zsolt - GTK, gazdálkodási és menedzsment

Azért választottam Szegedet, mert hiába nagy egyetemvárosról van szó, mégis nagyon otthonosnak éreztem a hangulatát minden korábbi látogatásom során. Nagyon jó, hogy minden közel van a városban, és egy-egy jó buli után egyszerűen hazajuthatok. Nagyon jó a közösség is itt, mindenki nagyon barátságos.



Balogh_LaszloBalog László - ETSZK, gyógytornász

Világ életemben az egészségügy iránt vonzódtam. Talán ezért jelentkeztem először biológia szakra, ami nem vált be. Később gyógymasszőrködéssel foglalkoztam, ott ismertem meg nagyon sok olyan embert, akik az SZTE ETSZK gyógytornász szakára járnak. Megtetszett a tudás, amit ők képviselnek, ezért eldöntöttem, hogy én is ide akarok járni. Azért a Szegedi Tudományegyetemet választottam, mert itt olyan gyakorlatorientált a gyógytornászképzés, mint sehol máshol az országban. A gólyatábor és kari bulik is nagyon jók, összességében mindennel meg vagyok elégedve.



További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *

  • július 10.
    Egész napos
    A jelentkezés óta megszerzett és a pontszámításhoz nélkülözhetetlen, vagy többletpontokat igazoló dokumentumok pótlására előreláthatóan április második felétől legkésőbb 2024. július 10-ig lesz lehetőség. A pontszámítás kizárólag az E-felvételi rendszerébe megfelelő módon feltöltött dokumentumok alapján történik. Ezért kifejezetten fontos odafigyelni arra, hogy a szükséges dokumentumok megfelelően legyenek feltöltve.